Bemutatkozás

Kedves Látogató!

Keresztesi-Dávid Renáta vagyok az  oldal megálmodója és tulajdonosa.

Gondolom az Ön számára is ismerős a következő mondatrész: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy.…” az ilyen mesékben általában egymásra találnak a szerelmesek, melyben mindig a házasság és hetedhét országra szóló lakodalom is szerepet kap; a történet vége, a szintén ismerős „és boldogan éltek, míg meg nem haltak.” mondattal fejeződik be.

A filmek és a mesék is azt sugallják miután megtaláltuk azt, akit kerestünk, s valamilyen formában elköteleződtünk egymás mellett, onnantól kezdve elkezdődik a boldog élet. A valóságban ez nem teljesen így van. A boldogság nem csupán úgy lesz, s nem ajándékba kapjuk, hanem azt mi magunk teremtjük meg, és tartjuk fenn.

Ezek a filmek, mesék azt is sugallják, hogy csak így és csak ezáltal lehetünk boldogok, ugyanakkor ez nem így van. Boldogok nem attól leszünk, hogy párkapcsolatban élünk, vagy gyermeket vállalunk. Boldogok attól leszünk, ha önmagunkkal szemben ön-azonosan éljük az életünket. Ez az ön-azonosság azt jelenti, ha úgy érezzük, akkor egyedül, ha úgy, akkor párral, ha úgy, akkor gyermekkel, ha úgy akkor gyermektelenül éljük az életünket. S míg ön-azonosak vagyunk, addig egyik sem rosszabb a másiknál.  Ugyanakkor míg önmagunkkal nem vagyunk boldogok, addig senkivel sem leszünk boldogok.

Kiskorom óta a párkapcsolatok és azok dinamikája áll az érdeklődésem középpontjában. Kicsinek még csupán azon kérdésekre kerestem a választ: Ki miért házasodik? Mi a nagyobb kötelék a házasság vagy egy közös gyermek? Miért válnak el a társak egymástól? Egy-egy válás végigkísérése alapján: hogyan lehetséges, hogy ez a pár valaha szerette egymást, miközben most egy szobában sem tudnak megmaradni egymással?

Általános iskolában fogalmazódott meg bennem először a gondolat, hogy házassági tanácsadó szeretnék lenni, de ez ahogy lenni szokott ez a gyerekkori álom egy virtuális álomfiókba került, és feledésbe merült.  Ettől függetlenül valami mégis hajtott ebbe az irányba, hiszen, mint általános szociális munkás diplomáztam, s erre építettem a többi végzettségemet: párkapcsolati coach, házassági tanácsadó; mediátor; pszichoedukációs csoportvezető; családállító; gyásztanácsadó. Majd mindezt egy mesterdiplomával fejeztem be (eddig), mely szerint mentálhigiénés családtudományi és családterápiás szakember lettem.

2011. óta szenvedélybetegekkel és családjaikkal foglalkozom, egyéni és csoportos terápiában.

Ez a munka sokkal többrétű, mint amilyennek először jómagam is gondoltam volna. Itt nem csupán magával a szenvedélybeteggel és a szenvedélyével kell foglalkozni, hiszen az őt körülvevő család is hozzájárul az egyén absztinenciájához vagy visszaeséséhez. Minden a családban kezdődik, a szerhasználat is, a gyógyulás is, ezáltal a megelőzés is. Pontosan ezért napi munkám során több olyan csoportot, konzultációt vezetek, ahol a párkapcsolatok állnak a középpontban, hiszen egy hosszú távon nem jól működő, egészségtelen párkapcsolat szenvedélybetegséggé is fajulhat, egyéb más lelki megbetegedésről már nem is szólva. Ezeknél a foglalkozásoknál a fő hangsúly a megelőzésen volt, van. (Hogyan is lehet egy jó, egészséges párkapcsolatot kialakítani, fenntartani?)

Az elmúlt években a szenvedélybeteg terápiák mellett a következő témákkal foglalkoztam még:

  • családi életre nevelés családalapítás előtt állók részére,
  • szülőcsoport szülőknek, vagy leendő szülőknek,
  • párkapcsolati csoport párkapcsolatban élőknek és egyedülállók részére,
  • családi mediáció,
  • csoportfoglalkozás és egyéni esetkezelés gyászolók számára,
  • csoportfoglalkozás a nehezített gyermekáldással küzdők számára.

Vízióm, egy olyan társadalom elérése, melynek tagjai kiegyensúlyozott, önmagukkal és a környezetükkel harmonikus kapcsolatban élnek. Ami számomra azt jelenti, hogy mentális egészségük érdekében hangsúlyt fektetnek a személyiségük fejlődésére, traumáik feldolgozására, érzelmeik megélésére.