Mi segítheti a gyászfolyamatot? – 5 –Veszteséggel kapcsolatos minták áttekintése

Minták azok a dolgok, amit felmenőinknél láttunk, s akaratlanul is másoltunk.

Emiatt érdemes végiggondolni azt, hogy szüleink, nagyszüleink (ha ismertük őket akár a dédszüleink) hogyan viselkedtek egy-egy veszteséges helyzetben.
(Itt direkt írtam veszteséget, mert ahogy kezeli az ilyen helyzeteket, hasonlóan vagy ugyanúgy fogja a másikat is. Veszteségek a haláleseteken kívül, pl munkahely, ház elvesztése, anyagi csőd, amputált végtag, válás stb.)

Ezt most nemcsak aktív gyászolóknak ajánlom:
Nyugodt pár percben ülj le egy tollal és egy lappal/füzettel.
Írd fel, hogy édesanyám: gondold végig az életét (amire emlékszel belőle), írd fel egymás alá, hogy milyen veszteségeket élt át, majd mellé, hogy milyen viselkedést láttál tőle. Ha pedig még él az anyukád és olyan viszonyban vagytok, érdemes megkérdezni (nem felszakítva azokat a sebeket, amiket nagy eséllyel nem dolgozott még fel), hogy egy-egy helyzetet ő hogy élt meg. Hiszen, amit a külvilág tapasztal nem feltétlen a valóság, mert hány, de hány szülő mutatja magát erősnek a gyermek előtt, majd magára maradva sír, zokog, összeomlik lelkileg.
Ha már itt járunk, elárulom, a gyerekek nem buták. Látják, érzékelik ezeket. Ők ebből azt fogják megtanulni, hogy bármi történik, maradj erős, mosolyogj, majd ha egyedül maradsz, akkor sírhatsz. Egyáltalán nem baj, ha a gyermek sírni látja szüleit, az sem baj, ha emiatt ő is sír. Sőt ilyenkor nyugodtan validáljuk érzéseit, és a sajátunkét is felé: “szomorú vagyok, ezért sírom”
Visszatérve a feladatra, minden olyan felmenőnkre írjunk egy ilyen veszteséglistát, akit ismertünk.
Ha van olyan anekdota, sztori elhunyt felmenőről, akit mi nem ismertünk, de pont arról szól, mit csinált miután elveszítette pl. munkáját, vagy férjét stb akkor azt is írjuk fel. Hiszen a családi legendáriumok is alakítanak minket.
Miután felmenőkkel végeztünk, gondoljuk végig, hogy mi magunk egy-egy veszteségnél hogyan viselkedtünk, ezt írjuk össze. S nézzük meg a listát, kitől, kiktől hozhattuk, tanulhattuk ezt a mintát.
Ha végeztünk, nézzük át jó alaposan az egész listát, s mérlegeljünk, hogy melyik viselkedés segít minket egy-egy veszteségnél, s melyik gátol minket.
Nézzük meg, mi magunk mit nem használunk, amit elődeink használtak, s most lehetségesnek tartom, hogy az hasznos és hatékony lehet egy veszteség kezelésére. Ezeket jelöljük be magunknak.

Azok, amikre azt gondolod gátolnak, azokon lehet változtatni, azokat el lehet engedni, át lehet írni.
Azáltal, hogy ezt a feladatot elvégezted, s áttekintetted a mintáid az első lépést már megtetted. Ha további segítségre van szükséged, jelentkezz be egyéni konzultációra.