Időpontot kért, mivel volt helyem, felajánlottam az ingyenes időpontjaimból egyet. Már a telefonban is szabadkozott, „…nem szeretném elfoglalni más elől a helyet…”, ekkor még nem tűnt fel igazán ez a mondat.

Pontosan érkezett, ruházata nem, de szemei árulkodtak fájdalmáról, felduzzadt szemhéja illetve szemei alatt a karikák, az átsírt éjszakáról. Bemutatkozás után ismét elmondta nem szeretné más elől elvenni a helyet, az ő problémája nem olyan fontos, mint másé. Megnyugtatom, hogy mindenki fontos, és az időbeosztással ne törődjön, majd megoldom, hogy mindenkinek legyen helye, időpontja, de most Ő fontos, s ez az Ő ideje. És felteszem a kérdést, ami felmerül bennem: 

“Miért gondolod úgy, hogy a Te problémád nem fontos?”

Először csak ült, látszott rajta, küzd a válasszal, csendben figyeltem, adtam neki időt, hogy akkor mondja el, ha készen áll rá, és egyszer csak megszólalt:

“Mert mások szemében ő csak egy kutya volt…”  és elkezdett zokogni.

“Semmi gond, sírd ki magad nyugodtan”, és elé helyeztem a bekészített vizet és a doboz papírzsepit. Egy idő után kezdett megnyugodni, sírása alább hagyott, elkezdett mentegetőzni: “Ne haragudj!”

“Ezért vagyok itt. Itt szabad sírni, itt szabad az érzelmeket megélni, sőt kötelező. Nyugodj meg, nem megyek sehova, itt leszek veled, és megvárom, míg lelked lecsendesedik.”

“Köszönöm.”

“Jobban vagy?” 

Bólint

“Hogy hívták?”

“Lili”

“Ki volt Lili?”

“Mindenki azt mondja, csak egy kutya … (elkezd folyni a könnye, mély levegőt vesz és így tudja folytatni) De Ő nemcsak egy kutya volt, hanem családtag volt, mondhatni a harmadik gyerekünk.”

“Ki az a mindenki?” 

“A férjem nem, a gyerekeim sem, ők értik, és a kutyás barátok, ismerősök, játszósok is értik, de a külvilág nem érti, a szomszédasszonyom például, vagy a munkatársaim, főnökeim. Nem értik, azt hajtogatják, >ne légy szomorú ő csak egy kutya, vegyél másikat<” Újra feltör a zokogás, miközben rázza a fejét és két zokogás között szótagolva mondja “nem kell másik kutya!”

A fenti eset, sajnos nem egyedi. Sajnos, mert ezekben az esetekben a legtöbbször a meg nem értettség hangjai is felszínre törnek. Sajnos, igen, sokszor a külvilág nem érti az érzéseinket, mert “csak egy kutya”. De attól még az érzések ott vannak és valódiak, és ezek az érzések pont ugyanolyan fontosak, mint bármilyen más érzés. A szeretett kutya (cica, gekkó, papagáj…) elvesztése után érzett gyász feldolgozása ugyanolyan fontos, mintha egy személyt vesztettek volna el. Minden gyász feldolgozása fontos, függetlenül attól, hogy ki, vagy mi volt a veszteség tárgya. A fel nem dolgozott veszteségek az idő előrehaladtával problémát okozhatnak az egyén számára. Ezért a fenti esetben nem azt kell boncolgatni, hogy valaki családtagként szereti-e a kutyáját, vagy érezhet-e olyan fájdalmat, mintha a gyermekét, férjét, szüleit vesztette volna el. Hanem az a kérdés:

“Mivel tudok Neked segíteni, hogy könnyebb legyen?”