Az előző posztban írtam az elengedés rituáléjáról, a gyászruháról és a gyászidőről.
A gyászolás fontos szabálya, hogy csak olyat tegyünk meg, ami jó érzéssel tölt el. Ez a jó érzés nem összekeverendő azzal, hogy akkor ne lehetne közben fájdalmas is. Hozok rá példát, hogy értsük, mire gondolok:
Pl. vetélés esetén nem volt temetés, de az egyén érzi, hogy kellene egy elengedés rituálét csinálnia. Nincs jó érzése azzal kapcsolatban, hogy egy lufit engedjen el, és a csónak sem szimpatikus neki, viszont egy fát szívesen ültetne és gondozna. Amikor viszont a fát ülteti (ültetik) felszakadnak az érzései és mély, fájdalmas érzései lesznek.
Tehát az a jó érzés, ami abban segít, hogy mi a jó neki, nem összekeverendő a gyász érzéseivel.
Miért emelem ezt ki?
Mert óva intek mindenkit, hogy gyászolás közben azért tegyen meg ezt vagy azt, mert a környezet ezt várja el. Tehát azért mosolyogjon, mert ezt várják tőle, azért vegyen fel fekete ruhát, mert különben megszólják, azért menjen ki a temetőbe, mert kötelező (főként a közelgő Halottak napja alkalmából).
Ha valamit nem szeretnénk, mert nincs hozzá jó érzésünk, akkor azt ne tegyük meg.
Ebben a körben a gyászruhát határozottan kiemelném. Az előző posztban írtam, hogy ennek inkább a gyászoló felé volt egy védő funkciója és a gyászidő miatt hordták egy évig (illetve a halott felé tisztelegtek előtte). A gyászoló általában érzi, hogy meddig szeretné hordani a fekete ruhát, hiszen, nem a ruhával, hanem a szívünkkel gyászolunk.
Mint mindenben ebben is van egy ideális időtartam, méghozzá az egy év. Ha valaki egy év után is ragaszkodik a gyászruhához, ott érdemes megnézni ennek hátterét, miértjeit. Nem szeretnék senkit sem megijeszteni, hiszen nem feltétlen problémás ez sem, hiszen ahány veszteség, annyi történet és annyi oka lehet mindennek. Ugyanakkor, ha a gyászoló azért ragaszkodik a ruhához, mert úgy érzi, így még vele van, és nem szeretné a szeretett személyt elengedni, ez érezhetően nem jó irány.
Többször kiemeltem az egy évet, akkor hozzáteszem, hogy ez sem percre pontosan értendő. Az egy év ahhoz kell, hogy az összes fontos eseményt átélje a gyászoló a szeretett személy nélkül. Ugyanakkor ha letelik az egy év, másnap felkelve nem fog eltűnni a gyász egy varázsütésre. Orvos-Tóth Noémi szavaival élve: “A gyász nem múlik el. Nem múlik el, csak körbenövi az élet. […] Idővel lesz új öröm, lesz új lendület. Lesznek tervek és új vágyak is. Lesz béke és elengedés, de a gyász marad, nem csökken. Az élet nő meg körülötte.”