Hivatás, pályaorientáció

Egy ismerősöm mesélte már több, mint 10 éve, aki a szakmája egyik legjobbja, hogy a gimnáziumba járó gyermeke szülői értekezletén hangzott el, hogy mivel egy erős iskoláról van szó, mindenkinek egyetemre /főiskolára kell mennie. Ő kiállt, és közölte, amennyiben gyermeke nem olyan tanuló és nem érdekli a tanulás, akkor bizony nem fogja erőltetni a továbbtanulást, akkor inkább találja meg a saját útját. Gondolom kitaláltad Kedves Olvasó a folytatást, a szülők lehurrogták eme gondolatot, mondván csak diplomával lehet érvényesülni. Ő ettől függetlenül megbeszélte gyermekével, hogy ha van hozzá érzéke és affinitása, akkor menjen tovább, egyéb esetben nem, mert mindegy mi a végzettséged, ha abban, amit csinálsz te vagy a legjobb, akkor az meghozza gyümölcsét. Ehhez hozzátenném, hogy rengeteg erő és kitartás során bárkiből lehet a legjobb, ugyanakkor, ami hozzád passzol, az valahol ösztönösen is jön belőled, tehát érdemes a belső hangra is figyelni, hogy mit súg.

Az elmúlt két évben sok középiskolában megfordultam, ahol sokszor hallottam, ahogy egymást a gyerekek lehülyézik, illetve a diákok nagy része, küzd azzal a gondolattal, hogy “ő igazából semmihez sem ért”, önbizalom-hiányosak. Amikor megkértem őket, hogy mondjanak magukról 5 pozitív tulajdonságot, a legtöbbjüknek nem ment. (Neked Kedves Olvasó sikerül magadról 5 pozitív tulajdonságot felsorolni?)

A lényeg a lényeg: ahol meghallottam, hogy egymást hülyézik, mindig elmondtam és ezek nemcsak üres szavak, hanem tényleg így gondolom: “lehet, hogy az adott személynek valamiben hiányosak az ismeretei, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy van valami, amihez csak ő ért, de lehet, hogy még ő sem tudja. Továbbmegyek, mindannyian akik itt ültök, mindegyikőtök értékes, s mindegyikőtökben ott van a tudás, amit csak ő tud.”

Ha csak egy gyerek emlékezni fog ezekre a szavakra, mikor más vagy akár saját maga becsmérelni fogja a tudását, már megérte.

Miért fontos a saját pályánk, hivatásunk megtalálása? Mert nem mindegy, hogy a munkád feltölt energiával, vagy inkább egy energiavámpírként szívja ki belőled az életet.

Hivatás kereséssel, mentorálással, vagy pályaorientációval ennél bővebben nem foglalkozom, viszont van két nagyszerű szakember, akit a témában ajánlani tudok.

Folytatása itt:

Előzményposzt itt: